Az ötvözött acél, más néven ötvözött acélcső, olyan vas-szénötvözetre utal, amely a széntől és a vastól, valamint az ötvözetelemektől eltérő anyagokból áll, és megfelelő mennyiségű egy vagy több ötvözőelemet adnak hozzá a közönséges szénacél alapján. A különféle hozzáadott elemek és a megfelelő feldolgozási technológia szerint nagy szilárdság, nagy szívósság, kopásállóság, korrózióállóság, alacsony hőmérsékleti ellenállás, magas hőmérsékleti ellenállás, nem mágneses és egyéb speciális tulajdonságok érhetők el. Az ötvözött acél több mint 100 éves múltra tekint vissza. Az ötvözött acélt a 19. század második felében széles körben használták az iparban.
Az ötvözött acélok fő ötvözőelemei a szilícium, mangán, króm, nikkel, molibdén, volfrám, vanádium, titán, nióbium, cirkónium, kobalt, alumínium, réz, bór, ritkaföldfém stb.
Ezek közül a vanádium, titán, nióbium, cirkónium stb. erős keményfém alkotóelemek az acélban. Amíg van elég szén, megfelelő körülmények között saját karbidokat képezhetnek. Ha nincs szén vagy magas hőmérsékleti viszonyok között, akkor atomként lépnek be a szilárd oldatba; A mangán, a króm, a volfrám és a molibdén karbidképző elemek, amelyek egyik része atomi állapotban kerül be a szilárd oldatba, másik része pedig helyettesítő ötvözet cementitet képez; Az alumínium, a réz, a nikkel, a kobalt, a szilícium stb. olyan elemek, amelyek nem képeznek karbidokat, és általában atomi állapotban vannak jelen a szilárd oldatban.
